Securemme többpontos biztonsági bejárati ajtó

A legtöbb Securemme biztonsági zárszerkezet, elsősorban Olaszországban készült, ún. lemezváz szerkezetű ajtókban található meg. Ezekről az ajtókról azért is tudunk részletesebb tájékoztatást adni, mert személyesen voltunk kint a gyárban, ahol megmutatták hogyan készül egy másfél mm vastagságú acéllemez táblából a biztonsági bejárati ajtó.

A Securemme biztonsági ajtó felépítéséről, szerkezetéről

Az ajtó komplett vázszerkezete három részből tevődik össze. Az egyik az ún. vaktok, ami tulajdonképpen egy küszöb nélküli szerelő keret. Ez úgy néz ki, hogy lemezből U profil van hajtva, amely merevítő bordákkal van a merevség biztosítása miatt ellátva, és ún. András kereszt van ideiglenesen belecsavarozva addig, amíg a rögzítő csavarokkal a keretet a falba nem rögzítik, illetve a purhab meg nem szárad.

A rögzítés után a merevítőt, András-keresztet eltávolítják, és a következő a szerelő keret, ami tulajdonképpen már egy színterezett, szintén merevlemez profil, ami 8-as, süllyesztett fejű, imbusz csavarokkal rögzül a vaktokhoz, oldalanként 4-4 csavarral. Ez alapjában eltakarja a vaktokot. Két darab zsanér már rá van telepítve és az ajtókeret zár oldalán lévő zárnyílásai már ki vannak lyukasztva.

Konkrétan innen már csak annyi feladat van hátra, amennyiben pontosan be van állítva az ajtókeret, hogy az ajtólapot ráakasztjuk és finom beállításokkal a záró-pontokat beigazítjuk, valamint a kitekintő és kilincscímke, valamint a kulcstakaró garnitúra szerelvényezését elvégezzük.

Ezek az ajtók általában kívül-belül egyszínűek, és főleg lakóparkokba, társasházakba, nagyobb építkezéseknél szokták őket telepíteni. Majdnem Budapest minden kerületében található Securemme biztonsági zárral ellátott bejárati ajtó.

Securemme ajtó variációk, kivitelek, kinézetek

Az ajtó kivitele lehet gomb kilincses, illetve kilincs kilincses verzió. A zárszerkezet típusa Securemme biztonsági trezorzár, ami négy lökettel négy tüskét tol ki, valamint fel- és le záró pálcával reteszeli az ajtót. A zárszerkezet lehet fixlamellás kivitelű, ezek a régebbi típusok. Ez azt jelenti, hogy a zárba a lamellák rugóra vannak felakasztva, és ezeket cserélni nem lehet.

Itt nem a zárszerkezetet cseréljük, hanem a zárszerkezet közepén elhelyezkedő lamella köteget, amelynek kicserélésével megváltozik a zár régi kulccsal való nyitása. Az új Securemme zár nucleók három darab gyári kulccsal, egy darab szerviz kulccsal, valamit egy darab másolásvédelemi plasztik kártyával rendelkeznek. Ez a nucleo köteg egy gyárilag becsomagolt papírdobozban kerül a fogyasztóhoz, és a biztonság kedvéért még egy fekete nylonba le is vannak fóliázva az ajtókulcsok.

Létezik olyan Securemme biztonsági bejárati ajtó is, amelyben ugyanaz a zárdoboz méret, mint a tollas kulcsos változatnál, csak annyi a különbség, hogy egy cilinderbetét hajtja a zárszerkezetet, továbbá egy törésvédelmi pajzs van kívülről ráhelyezve, a feszegetés, törés megakadályozása érdekében. Ebbe bármilyen zárbetétet bele lehet tenni. Mindenképpen ajánlott, legalább egy fúrás-, savazás-, magkihúzás-, és törés elleni védelemmel ellátott zárbetétet használni. Ilyen pl. az RB LOCXIS profi zárbetét.

Az ajtó zsanér felőli oldalán lévő négy darab, ún. leemelés-, illetve befeszítés gátló van beszerelve a gyártó cég által, ezzel is védve az ajtó zár nélküli szárny oldalát.

Bármilyen Securemme biztonsági ajtóval, illetve annak zárszerkezet, vagy nucleo cseréjével kapcsolatos kérdésére, a securemmezarcsere.hu csapata készséggel áll az Ön rendelkezésére!

Zárjainkról, árainkról kérjen bővebb felvilágosítást a 06-70-770-2942 telefonszámon!

Securemme, Securemme zárak, Securemme zárcsere, Securemme zárcsere Budapest, zárcsere, zárcsere Budapest
Securemme, Securemme zárak, Securemme zárcsere, Securemme zárcsere Budapest, zárcsere, zárcsere Budapest
Securemme, Securemme zárak, Securemme zárcsere, Securemme zárcsere Budapest, zárcsere, zárcsere Budapest